Az előadás absztraktja:
Ahogy a családon belüli erőszak sem jelenti a "család" megbélyegzését, a szülészeti erőszak fogalmának használata sem a szülészeti ellátás megbélyegzését szolgálja. Sokkal inkább az ellenkezőjét! A fogalom pontos használata és egyre szélesebb körben való terjedése lehetőség a szülészeti ellátásban fellelhető rendszerszintű anomáliák beazonosítására és megszüntetésére.
Előadásunk célja a fogalom elméleti tisztázása mellett a gyakorlati megjelenés különböző formáinak feltárása példákon, ismétlődő jelenségeken keresztül. A szülészeti erőszak tárgyalásakor beszélnünk kell az "informált döntéshozatal" és a "beavatkozáshoz való beleegyezés" közötti különbségről, mivel ennek elmosása melegágya a szülészeti erőszaknak. Ismertetjük a szülészeti erőszak rövid- és hosszútávú következményeit, és kitérünk a gyógyulás lehetőségeire, valamint a rendszerszintű változáshoz szükséges lépésekre.
FIGYELEM! Az előadás felkavaró lehet szülészeti erőszakot vagy korábbi bántalmazást, erőszakot, traumát túlélők számára. Ugyanakkor a megélt élmények létezésének validálása erőt adó is lehet. Igyekszünk körültekintéssel nyúlni a nehéz témához és kapaszkodókat adni a megoldás, a gyógyulás felé vezető úton mind intézményi, mind személyes szinten.
Előadó: Roszik Linda klinikai szakpszichológus
Klinikai szakpszichológusként dolgoztam gyermekrehabilitációs osztályon, illetve ambuláns gyermekpszichiátriai szakrendelésen. Alapítója vagyok a Mamakör Műhely és Terápiás Központnak, ahol lassan egy évtizede támogatjuk a várandós és frissen szült nőket az anyává válás útján. A Mamakör csoportokban illetve egyéni konzultációkon fogadjuk a várandós és frissen szült anyákat, 2020-tól online is. Pszichológus kollégáimmal segítjük az új szerephez való alkalmazkodást, hatékonyan megelőzve az izolációval járó káros hatásokat. Szupportív csoportjaink jellemzője a prevenció és a krízisintervenció. A csoportokban kialakuló kapcsolatok megtartó hálóként kísérik az anyákat, családokat az első életévekben. Magánrendelésemen elsősorban szülésre készülve, szülés felodogozásra keresnek meg. Dolgozom imaginációval, szükség esetén EMDR terápiával. Az elmúlt években rendszeres előadója vagyok különböző szülészeti konferenciáknak.
Előadó: Dr. Lőrincz Katalin orvos, dúla, egészségügyi menedzser
Nagyon fiatalon, még mentőápoló hallgatóként kerültem ki először külföldi szakmai gyakorlatra. Azonnal feltűnt, hogy mennyivel hatékonyabban (is) lehet szervezni a betegellátást, és, hogy a kommunikáció milyen kulcstényező. Ez a korai tapasztalat alapvetően határozta meg az egészségügyhöz való hozzáállásomat. Diplomát szereztem a Semmelweis egyetemen Egészségügyi informatikából és menedzsmentből, valamint abszolutóriumot az ELTE-TÁTK egészségpolitika mesterszakán. Végig erős hívásom volt az orvostudomány felé, így végül az orvosi egyetem sem maradhatott ki. Két gyermekem születése megerősített abban, hogy a hazai szülészeti ellátás igazságtalanságai ellen dolgozni kezdjek. Dúlaként támogatom az anyákat és családokat, Spinning Babies szemléletet oktatok, és szervező aktivistája vagyok a Másállapotot a szülészetben! mozgalomnak. A gyógyszermentes vajúdástámogatás elkötelezett híveként, célom, hogy az empatikus kommunikáció mellett ezek a remek módszerek is elterjedjenek a hazai ellátásban.