"Lesüllyedni a medence mélyére, majd elrugaszkodni felfelé - erőforrások mobilizálása a perinatális időszakban" - előadás

 

Az előadás absztraktja:

Bár a perinatális időszakhoz hagyományosan a reményteli, pozitív érzelmeket kötjük, ám számos olyan élethelyzet adódhat, ami miatt a kifáradás, kimerültség, fásultság, vagy akár a reménytelenség állapotába kerülnek az ezt megélők. Ilyenkor a környezet, és az érintettek által elvárt érzések, valamint a megélt realitás közötti szakadék további feszültség, vagy szorongás forrása lehet. Ezekben az esetekben a terápiás munka egyik fő pillére a páciensek erőforrásainak tudatosítása és mobilizálása, tudván, hogy az egyén alkalmazkodási készségét és megküzdését jelentős mértékben befolyásolja az, hogy az adott helyzetben/időszakban mennyire hozzáférhetőek számára saját erőforrrásai.
Három esetrészletet mutatnék be, a helyzetben való kiégés különböző megjelenési formáit illusztrálva. Elsőként egy asszisztált reprodukciós programban rég óta részt velő nő terápiájába engednék betekintést, majd egy többszörös perinatális veszteséget átélt nő várandóssága során zajló terápiás folyamatából emelnék ki egy részletet, ezt követően pedig egy kései gyermekágyas időszakban lévő többgyermekes édesanya folyamatából emelném ki a párhuzamokat. Az egyikükkel folytatott terápia egyik fontos metaforája a címben szereplő kép, miszerint van, hogy le kell süllyedni a medence mélyére ahhoz, hogy ott megtaláljuk a biztos talajt, ahonnan már el tudunk rugaszkodni felfelé.

 

Előadó: Illés Szilvia klinikai szakpszichológus // Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika // Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Károli Gáspár Egyetemen szereztem meg a pszichológusi diplomámat, majd a Semmelweis Egyetemen klinikai szakpszichológusi képesítésemet. 2014 óta dolgozom a Semmelweis Egyetemen, rezidenséveim alatt pszichiátrián, klinikai szakpszichológiai ambulancián, belgyógyászaton, haematológián és nőgyógyászati osztályokon végeztem pszichológusi munkát, emellett az oktatásban is részt veszek azóta is. 5 éve dolgozom az egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, ahol pszichoginekológiai ambulanciát működtetek, és a fekvőbetegek pszichológiai ellátását-, valamint a PIC osztályokon fekvő gyermekek szüleinek pszichés gondozását végzem.
Elvégeztem az Integratív Pszichoterápiás Egyesület módszerspecifikus képzését, emellett mediátori és szenzoros integrációs terapeuta képzettségem van, melyet elsősorban a koraszülött gyermeket nevelő családok megsegítésére használok. A pszichológiai tanulmányaim elején dúla lettem,13 éve foglalkozom intenzíven a perinatális területtel.

 

Vissza

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.