Leírás
Várandós Strukturális Felmérés és Korrekciók
A várandósságnak NEM kellene fájnia – Az anyai testérzetek, mint a beilleszkedési rendellenességek lehetséges előjelzői
Debra McLaughlin amerikai bába előadása tolmáccsal az ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék, a Budai Perinatális Központ, valamint a Magyar Pre-, és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság közös szervezésében.
Szeretettel várjuk az előadásra a várandós anyákat és párjaikat, perinatális területtel és/vagy testmunkával foglalkozó szakembereket és minden, az emberi test és születés témájában elmélyülni vágyó érdeklődőket!
A várandósgondozás során többféle egészségügyi faktort monitorozunk: vérnyomás, súlygyarapodás, laborértékek. Azért követjük nyomon ezeket az értékeket, mert tudjuk, csak arra lehetünk hatással, amit szakmailag megfigyelünk, amit monitorozni tudunk. Olyan adatokat nézünk, amelyekről úgy hisszük, hogy hatással tudunk rá lenni és változást tudunk elérni, ha szükséges. Általában nem jellemző, hogy a várandósok testén kisebb strukturális egyensúlytalanságokat mérjünk fel, figyeljünk meg. Viszont ha ezek megmaradnak, csavarodást, alakbeli eltérést okozhatnak a méhen. Mivel a magzatnak alkalmazkodnia kell a méhen belül számára elérhető térhez, egy ilyen strukturális helyzet több várandóssági fájdalomhoz, beilleszkedési gondokhoz, szülési komplikációkhoz vezethet.
Az előadás egy olyan látásmódot kíván bemutatni, amellyel időben fel lehet mérni kisebb egyensúlyhiányokat egy várandós testtartásában, hogy megelőzhetőek lehessenek a későbbi beilleszkedési rendellenességek. Debra McLaughlin olyan egyszerű stratégiákat mutat be, amelyek segítségével jobb belső egyensúlyra tehet szert a várandós anya. Egy olyan egyszerű, 4 lépésből álló testtartásbeli, azaz strukturális felmérést dolgozott ki, amelynek az alkalmazásával megfigyelhetőek azok a minták, melyek növelhetik az esélyét egy esetleges magzati kényszertartásnak, illetve később vajúdáskor egy beilleszkedési rendellenességnek. Ez a felmérés könnyen beilleszthető egy család napi rutinjába, illetve szakemberként egy forgalmas sűrű munkarendbe is. A strukturális minták felmérése mellé olyan korrekciós technikák léteznek, amelyek enyhíthetik, illetve megszüntethetik a várandósságra oly jellemző fájdalmakat, diszkomfort érzeteket.
Szemlélete kimondja: a várandósságnak nem kellene fájnia! Az anyai belső testegyensúly segítheti a magzatot jól fejlődni, illetve vajúdáskor optimálisan beilleszkedni, könnyebben megszületni. Szakemberként nagyon motiváló, hogy a 4 lépéses felmérés és a korrekciók alkalmazásával, kevesebb esélye lehet vajúdáskor az elakadásoknak, illetve egyéb szülészeti komplikációk kialakulásának.
Az előadást várandós anyáknak és párjaiknak, illetve több szakma képviselői számára is ajánljuk; ismeretmélyítő lehet: szülészorvos, szülésznő/bába, PIC-en dolgozó szakember, csecsemőgondozó, dúla, védőnő, ápoló, szoptatási tanácsadó, gyógytornász, manuálterapeuta, oszteopata, korai fejlesztő, fascia terapeuta, masszőr, illetve bármilyen perinatális területtel és/vagy testmunkával foglalkozó szakma számára is.
Az előadás célja:
- A várandós test strukturális egyensúly állapotát felmérő 4 kritérium ismertetése
- Összefüggések felvázolása; a különböző típusú strukturális egyensúlyhiányok hogyan hatnak a magzati pozíciókra és anyai komfortérzetekre
- Specifikus gyakorlatokba való betekintés, melyek a várandósoknak öngondoskodás gyanánt javasolhatóak, illetve indikációk további kezelések bevonására
Az előadás menete:
- Anyai strukturális minták, a magzati pozíció és várandóssági testkomfort érzetek, valamint a szülészeti komplikációk összefüggései
- Felmérési protokoll: felmérés lépésről lépésre (fekvő és álló helyzetben)
- A megfigyelt minták és potenciális komplikációk közötti összefüggések
- Megfelelő javaslatok és korrekciók a klienseknek, illetve tájékoztatás a felmérés eredményéről
- A 4 pontos felmérés demonstrációja és korrekciók
- Összegzés
- Kérdések
Az előadást tolmácsolja: Tutsek Annamária – perinatális szaktanácsadó, Spinning Babies® Szülőoktató, TestSzobrász, Anya-magzat kapcsolatanalitikus
A módszer megalkotója, a műhely vezetője:
Debra McLaughlin
bába-szülésznő, cranisacralis terapeuta, oktató

Debra 30 éve nyújt szakmai támogatást várandós anyáknak és gyermekeiknek, szüléseknél és azon túl. Szüléskísérő dúlaként kezdte munkásságát, majd craniosacralis terapeuta lett, végül bába-szülésznő. Jelenleg professzionális oktatóként dolgozik, fő fókuszában a gyengéd érintéses terápiák állnak, melyek a test belső egyensúlyát hivatottak segíteni helyreállítani. Technikái több ezer embernek segíthettek abban, hogy kényelmesebbé váljon várandósságuk, könnyebb a szülésük, boldogabbak legyenek a babáik.
A strukturális egyensúly fontosságát saját ikervárandóssága és szülése kapcsán értette meg. Egy első trimeszter végi relatív apró autóbaleset okán medencetorziója lett. Dr. Carol Phillips, D.C. gondozta és kezelte a várandósságában, majd a szülésénél dúlaként segített. Az ő nevéhez fűződik az ún. “Dinamikus Testegyensúly módszer” megalapítása. Carol kezeléseit követően Debra ikrei terminusban születtek, hüvelyi úton. A Dr. Phillips által kidolgozott technikákból merítkezik a Spinning Babies® szemlélet és oktatás is.
Debra 2002-2007 között abban a megtisztelő helyzetben volt, hogy Dr. Phillips mellett tanulhatott és dolgozhatott, illetve oktatási asszisztensként együtt tanítottak számos helyszínen az USA-ban és Kanadában. Debra, mint dinamikus előadó, oktatási programokat dolgozott ki egészségügyi szakembereknek, diákoknak, dúláknak, masszázsterapeutáknak és szülőknek. Képes szenvedélyesen megértetni a hallgatóságával a különböző struktúrális minták fontosságát, a problémákat és ezek hatását a szülési folyamatra, illetve az újszülöttre, majd csecsemőre. Munkássága során több edukációs programot idolgozott ki szülészeti szakembereknek, bodyworkereknek és családoknak.
Debra az alapítója a “Northern Lights Wellness Professional Education” mesterképzésnek, a “MAP for Better Birth™” -nek (Várandós Strukturális Felmérés és Korrekciók), a “MAP for Newborns™”-nek (Újszülött Strukturális Felmérés és Korrekciók) és társalkotója az ún. “Integral Touch of Birth” szemléletnek.
Debra nemrég nyugdíjba vonult az aktív ellátásból és jelenleg az oktatásra fókuszál az USA-ban és nemzetközileg egyaránt.
„Időben és gyakran felmérve a várandósok strukturális állapotát, kényelmesebb várandósságot, optimálisabb magzati pozíciót, könnyebb szülést és boldogabb babákat eredményezhet.”




