Autogén tréning

 

Az autogén tréning (AT) lényege

Az autogén tréning jelentése: önmagunkból eredő gyakorlás. A módszer az orvostudomány által elfogadott, bizonyított lehetőség, amely a koncentrált önellazítás rendszeresen, tréningszerűen végzett gyakorlataival, az önmagunkra irányuló passzív figyelem elsajátításával segít hozzá a lelki nyugalom, a kiegyensúlyozottság, a megfelelő testi szabályozás eléréséhez. Önmagunkra irányuló figyelmet, önmegfigyelést és passzív, megengedő, elfogadó önirányítást kíván.

Az autogén tréning az egyik legelterjedtebb pszichoterápiás eljárás, mert általa tartós feszültségmentes állapot hozható létre, gyógyszerek szedése nélkül. Előnye, hogy könnyen elsajátítható, a tanulás előrehaladottabb fázisában bárhol, bármilyen körülmények között gyakorolható. A rendszeres gyakorlás magasabb szintű önszabályozást hoz létre, kellő motiváltság esetén beépül az életvitelbe, és megőrződik a terápia befejezése után is, mint egy életre szóló egészségvédő és lelki-szellemi harmóniát biztosító eszköz. Amikor már begyakorolta, a személy képes önmaga csökkenteni aktuális feszültségét, ki tudja védeni az izgalmak testi hatásait, fokozni tudja testi és szellemi teljesítőképességét.

 

A módszer története

A relaxáció mint pszichoterápiás módszer J. H. Schultz, berlini pszichiáter nevéhez fűződik. Hipnózissal foglalkozva megfigyelte, hogy a páciensek a hipnózis után arról számoltak be, hogy frissebbnek, kipihentebbnek érzik magukat, mint az ülés előtt. Úgy gondolta, hogy ezek a testi változások kiválthatók önszuggesztiók révén is, így a kívánatos változásokra létrehozta a hat alapgyakorlatot, az autogén tréning úgynevezett formuláit, melyeket a személy önmagában ismétel. A módszer hátterében meghúzódó elmélet alapja az a gondolat, hogy a lelki és testi működések összefonódnak, ezért ha koncentrálunk az optimális testi működésekre, azok valóban el is érhetők.

 

Az autogén tréning lehetséges hatásai

  • Lelki eredetű testi panaszok enyhülése, gyógyulása
  • Teljesítmény, a koncentráció és a memória javulása
  • Felfrissülés, gyorsabb regeneráció
  • Tűrőképesség és akaraterő fokozódása
  • Önkontroll, önkritika fejlődése

 

Kiknek ajánlott?

Az AT-t szinte mindenki el tudja sajátítani, csak motiváció és kitartás kell hozzá. Ugyanakkor a módszer alkalmazása megfontolandó egyes pszichiátriai megbetegedésekben, egy bizonyos típusú epilepszia esetén, illetve jóval az átlagos intelligencia szint alatt.

 

Hogyan lehet elsajátítani?

Fontos tudni, hogy autogén tréninget csak képzett szakember taníthat. Az autogén tréning elsajátítása történhet egyénileg vagy max. 10 fős csoportban. A terápia menete: az első interjút követően minimum 12 alkalommal, hetente 1 x 1 óra egyéniben, illetve csoportban másfél óra. Az üléseken történik a hat alapgyakorlat és a speciális formula gyakorlása. Az alapgyakorlatok testi funkciókra vonatkoznak, pl. az elnehezedés-érzésre, vagy a légzésre. Ezekre a funkciókra kell irányítani a figyelmet, szó szerint ismételgetve az AT adott szövegét. Az AT alaphelyzete az ún. bérkocsis ülés (stabil, fejtámasz nélküli ülés), illetve a hanyatt fekvő pozíció (esetleg tarkó és térd alatt alátámasztva párnával). Otthoni gyakorlás szükséges, ideális esetben napi háromszor, de kétszer is elegendő. Egy-egy gyakorlás 10-20 percet vesz igénybe, eleinte nyugodt körülményeket kell biztosítani, később bárhol lehetséges (és ajánlatos is) gyakorolni, például buszon, parkban stb. Az otthoni gyakorlás során tapasztaltak rögzítése naplóban történik. Az ülés ezen élmények megbeszélésével kezdődik, ezután következik az új gyakorlat elsajátítása (alkalmanként 7-10 perc) és megbeszélése. Az AT nem feltáró, hanem ún. támogató (szupportív) terápia, a terapeuta nem értelmezi a felmerült élményeket. A hat testi funkcióra vonatkozó alapgyakorlaton kívül egy (az utolsó) speciális formula valamilyen személyes, aktuálisan fontos célra vonatkozik.

 

Autogén tréning alkalmazása a perinatális időszakban

Az autogén tréning jellegéből adódóan a perinatális időszakban is jól használható módszer. Hatására a testi folyamatok tudatosulnak, összhangba kerülhetünk a testünkkel, ami ebben az időben nagyon hasznos tapasztalat lehet.

Néhány terület, ahol jól alkalmazható:

  • - segítheti a gyermekre várás idején a fogantatást, befogadást, az elengedés és megengedés megtapasztalása által,
  • - várandós kismamáknál alkalmas a befelé figyelés gyakorlására, a testi folyamatok tudatosítására, pihenésre, nyugalom, ellazulás elérésére,
  • - a szülésben a testi folyamatokban való bizalom erősödése, vagy a fájdalom kontrollálása révén van helye, illetve a kontrakciók közötti szünetben pihenésre lehet használni,
  • - szülés utáni testi visszarendeződésben és az új helyzetben a lelki egyensúly megteremtésében is segíthet, valamint a gyermekágyban az alvás pótlására – rövid időtartamon – jól használható
  • - a speciális formula alkalmazható pl. a szoptatásban és más területeken.

Fontos figyelembe venni várandósság idején, hogy a nagy pocak élettanilag zavarja a vérkeringést, ezért javasolt az oldalt fekvő pozíció. A tréningfolyamat 8-10. hetén a várandósoknak érdemes egyéb helyzeteket is kipróbálni, pl. a szülészeti pozíciót (kis terpeszbe állva, homlokot a falra helyezett karokon nyugtatva). Az autogén tréning végig az anyáról szól, nem jó, ha a babát belekomponálja az anya (továbbra is egyes szám első személyben kell lazulni). Előfordulhat, hogy némely formula nincs ínyére bizonyos időszakokban néhány várandósnak (pl. nem szívesen érezné magát még nehezebbnek, mint amennyire a hétköznapokban). Ilyenkor is jó ragaszkodni az eredeti formulához, de segítség lehet, ha saját magában gondolatban kicsit átírja (pl. annyira nehezedik el, amennyire kellemes).

 

Tájékoztató honlapok, szakirodalom:

 

Az összefoglalót készítette

Héjja-Nagy Katalin

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.