A családállítás története
Bert Hellinger a nyolcvanas évek második felében kezdte el a családállítás kidolgozását. A pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció analízis és a családterápia módszereit saját eseteinek alapos tanulmányozásával és megfigyeléseivel ötvözve túllépett a hagyományos nyugati pszichológia megszokott fogalmi keretein, és új módszerével rövid időn belül igen látványos sikereket ért el. Nagynevű pszichoterapeutákból álló munkacsoportja is aktívan részt vett ebben a munkában.
A módszer lényege
Testi-lelki bajaink kialakulását sokszor nem lehet csak a saját életünk eseményei alapján megérteni. Úgy tűnik, mintha sorsunk elválaszthatatlanul összefonódna a kibővített családunk tagjainak sorsával. Mintha lenne egy közös családi lélek, egy olyan rejtett információs háló, amelyben mindenki benne foglaltatik, aki csak a kiterjedt családhoz, az ún. klánhoz tartozik, akár tudunk a létezéséről, akár nem. Ezt a rendszert Hellinger kezdetben „családi lékeknek”, később Albrecht Mahr német pszichoterapeuta „mindentudó mezőnek” nevezte. Ebbe a mezőbe ágyazódik bele az egyes ember élete, és sokszor oly módon irányítja azt, hogy az illető arról nem is tud. Hellinger megfigyelései szerint a családi lélekben, ill. mezőben szigorú törvények uralkodnak, melyek, ha megsérülnek, generációkon keresztül negatív hatással vannak a család tagjaira.
A családállítás alapfogalmai
Az odatartozás joga szerint a kiterjesztett család minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek a családhoz tartozónak ismerjék el. Ez a jog sokszor sérül: van, hogy valakit ténylegesen kitagadnak, mert pl. a család morális értékeinek nem megfelelő dolgot követett el. Van, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fáj az emléke. Az így kirekesztettnek ott van az energetikai lenyomata, csak a viselkedés szintjén van űr a helyén. Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: ismert, hogy a várandósságok 8-10 %-a ikerterhességnek indul, ám az egyik iker sokszor nyomtalanul eltűnik. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, megszületett párja lelkében és a családi információs mezőben ott van a lenyomata, és testvére akár egy életen át tudattalanul keresheti őt.
Újdonság, hogy Hellinger megfigyelései szerint olyan emberek is egyenértékű családtagnak számítanak, akik nem rokonok, de valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a család gyerekei megszülessenek. Így családtagok a szülők, nagyszülők, dédszülők előző fontos kapcsolatai, akik bármilyen okból történő kilépésükkel „csináltak helyet” a felmenőknek. Családtagok az életmentők és az életüket vesztett sorstársak illetve áldozatok is. Számos betegség és érthetetlen tünet a velük való identifikációból eredhet.
A hely törvénye szerint ebben a rendszerben minden egyes családtagnak megvan a maga helye, és csak a saját helyén élhet jól. Tehát akkor él az ember jó helyen, ha a neki megfelelő generációs létrafokra és azon belül is a rendszerbe való érkezésének megfelelő sorszámú helyre tartozónak éli meg magát. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, (pl. aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába), vagy a szülőjénél magasabb szintre kerül, akkor nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és stresszessé válik. Élményeiből hiányzik a gyerek-lét, amit nagy valószínűséggel a párkapcsolatában megpróbálni pótolni. Ugyanígy sérül a rend, ha pl. egy korán meghalt eltitkolt gyereket pótol a következő gyerek, és úgy tudja, ő az első. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer mintegy "jóváteszi”.
A kiegyenlítődés törvénye szerint egy teljesen igazságtalan és tudattalan csoport-lelkiismeret működik ebben a rejtett információs rendszerben: ha a tagok közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Úgy él, érez és viselkedik, mintha azt mondta volna a lelkében, hogy „Követlek” (a betegségbe, halálba, boldogtalanságba). Ezek a fogadalmak aztán kényszerítő erővel hatnak, és mivel sokszor olyan családtag iránti szolidaritásból születtek, akik kirekesztődtek a családi emlékezetből, a pszichoterápiában sem lehet rájuk fényt deríteni. Mivel a panasz kiváltó oka nem a saját élettörténet része, mindaddig eredménytelenek maradnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan fogadalom a napvilágra nem kerül, és fel nem oldódik.
A családállítás a gyakorlatban
A családállítás a „családi léleknek” illetve „mindentudó mezőnek” a megkérdezése, amely tehát minden odatartozó családtag és a velük történt életfontosságú események, sorscsapások lenyomatát tartalmazza. A „megkérdezés” alapja az úgynevezett képviseleti érzékelés: amennyiben egy családállítás csoporton felkérjük a csoport egyes tagjait, hogy képviseljék a klienst vagy valamelyik családtagját, akkor anélkül, hogy bármilyen információjuk lenne az általuk képviseltekről, egyrészt olyan érzetek, érzések, testi szenzációk jelenhetnek meg bennük, mint az általuk képviselt emberben, és sokszor hozzák az illetőre jellemző szófordulatokat, mozdulatokat, gesztusokat is. Másrészt az, ahogy a képviselők megtalálják a helyüket a térben egymáshoz képest, a téri nyelvtan, jól tükrözi a családi viszonyokat, és azt is, hogy hol borult fel a család rendje. Az állításvezető feladata a rejtett dinamika napvilágra hozatala, azaz annak kiderítése, hogy kinek a sorsába vonódhatott bele a kliens. A sokszor katarzisig is mélyülő érzelmi átéléssel a kliens mintegy feloldja magát a fogadalma alól és leteszi a felvállalt terheket.
Milyen esetben ajánlott a családállítás?
A testi és lelki bajok hátterében ugyanúgy állhat a saját élettörténetben keresendő ok, mint a fentiekben ismertetett többnyire tudattalan sorsátvétel. Az is gyakran előfordul, hogy a sorsátvétel következtében a kliensnek gyerekkorától kezdve olyan attitűdjei, viszonyulásmódjai, kapcsolati mintázatai alakulnak ki, melyek hajlamosabbá teszik arra, hogy pszichésen sérüljön. Ilyen esetekben az aktuális állapotot, tünetet, elakadást kiváltó ok egyaránt kereshető a családi lélek működésében és a saját élettörténetben, tehát mindkét szinten szükség van intervencióra. Ilyenkor a családállítás és a pszichoterápia kombinációját javasoljuk.
- a szülő-gyerek kapcsolat tartós zavarai a felnőttkorban is, illetve a felnőttkorban is fájó gyerekkori hiányok, sebek
- párkapcsolati problémák, kudarcok, gyerektelenség, félelem a gyerekvállalástól
- a képességeknél gyengébb teljesítmény, gátoltnak tűnő előmenetel és siker
- ismétlődő, elhúzódó és/vagy súlyos testi betegségek
- érthetetlen lehangoltság, depresszió, düh, harag és más nehéz érzelmek
- alkoholproblémák és más függőségek
- pszichoterápiás kezelés ellenére fennálló pszichés problémák: hangulatzavarok, öngyilkossági késztetés, szorongás, pánik, evészavarok, alvászavarok, gyerekkori magatartászavarok, teljesítménybeli nehézségek (lehetőleg a kezelő jelenlétében dolgozunk)
- ismétlődő, és a megoldási próbálkozásoknak ellenálló munkahelyi problémák
- nehéz élethelyzetek, döntések
A módszer ellenjavallatai
- Pszichózis, aktív elmebetegség, személyiségzavar
- Tudatmódosító szer használata (drog, alkohol, nyugtató)
- Akut krízisállapotokban, pszichózis esetén schubmentes állapotban a klienst kezelő pszichoterapeuta jelenlétében végezhető családállítás, feltéve, ha a családállító maga is pszichoterapeuta alapvégzettségű és az illető panaszkörben tapasztalt.
- Gyerekek témájával gyerekszakpszichológus alapvégzettségű állításvezetővel két lépésben dolgozunk: először a szülővel végzett állításban tisztázzuk a gyerek panasza hátterében lévő dinamikát, és ha ebből az állításból arra lehet következtetni, hogy a gyerek profitálna az állításból, akkor jöhet el személyesen állítani. Ilyenkor a gyerek életkorának megfelelő módosított formában dolgozunk.
Elérhetőségek
A családállítás-képzés világszerte szabályozatlan, nincs alapképzettséghez kötve. Olyan panaszok esetében, ahol a pszichoterápiás segítség szükségessége is szóba jön, pszichoterapeuta alapvégzettségű családállítóhoz jó fordulni, aki megfelelő képzésben részesült. Nemzetközileg a Német Rendszerállítók Egyesülete (Deutsche Gesellschaft für Systemaufstellungen, DGfS) a normaadó, az ott regisztrált képzések és oktatók megfelelnek az alap- és továbbképzési kritériumoknak.
Ajánlott irodalom
- Angster M. (2013): Ikertörténetek. Ursus Libris, Budapest
- Austerman R.A., Austermann, B. (2008): Dráma az anyaméhben. Hellinger Intézet, Budapest
- Hellinger, B. (2009): A forrás nem kérdi, merre visz az útja. Bioenergetic Kft., Budapest
- Nelles, W. (2006): A gyógyító valóság. Ursus Libris, Budapest
- Schäfer, T. (2009): Gyermekek gyógyítása családállítással, Édesvíz Kiadó, Budapest
Az összefoglalót készítette
Somogyi-Karner Beatrix