DBM Faszciaterápia

 

A módszer lényege

A faszciaterápia egy holisztikus lágyszöveti manuálterápia. A faszciát finoman stimuláló és pihentető módszerrel ez a palpációs technika megnyugtatja a fizikai és mentális fájdalmakat, enyhíti a fáradtságot és a stresszt, és a testet a saját egyensúlya felé hangolja.

A ‘fascia’ latin szó, amely ruhát vagy szövetszalagot jelent. Egészen a ’80-as évekig azt gondolta a tudomány, hogy testünkben ez a finom membrán pusztán körülveszi az izmokat, csontokat és egyfajta kitöltő, támogató, pólya szerepe van. De boncolások révén világossá vált, hogy a faszcia az izmok és csontok mellett az artériákat, vénákat, idegeket, zsigereket, agyat, gerincvelőt, ízületeket is egyfelől elválasztja, illetve összekapcsolja őket egymással, mint egy pókháló, valamint funcionális erővonalak mentén egy összefüggő rendszerben tulajdonképpen magának a testnek a struktúrális alapja.

Ezt a szövetet egy lassú mikromozgás élénkíti, amely a test életképességének egyik kifejezője. Ha ez a mozgás megzavarodik, fáradttá válunk és a test egyfajta kiszolgáltatottágba kerül. A faszciák hiperérzékenyek és tárolják az összes érzetet, sokkot és stresszt, amelyet a test kap, egészen addig a pontig, amikor a test kompenzálni nem kezd fájdalommal, feszültséggel, funkcionális rendellenességekkel vagy ízületi problémákkal.

 

A ‘DBM Fasciatherapy’, azaz Danis Bois-féle faszciaterápia módszer rövid története

A módszert Danis Bois a ’80-as években, Franciaországban fejlesztette ki, aki kezdetben gyógytornászként és oszteopataként dolgozott. Gyakorlata során felfedezte a testben egy lassú belső mozgás jelenlétét, amely különbözik az oszteopátiától és ami szomatikus és pszichés önszabályozó mechanizmusnak bizonyult. Ez késztette őt professzorként az elmúlt 30 évben arra, hogy innovatív módszereket dolgozzon ki a manuálterápia (faszciaterápia), a geszturális mozgás újraképzése (szenzoros mozgás) és a test-elme kapcsolat (szomatikus-pszichoedukáció) területén. 

Ez a legújabb megközelítés (ma Pédagogie Perceptive néven ismert) az elmúlt 10 év munkájának eredménye, amelyet az a szenvedély táplált, hogy abban segítse az embereket, hogy ne csak megkönnyebbüljenek a fájdalomtól, hanem hogy visszatérjenek élő testük belső érzéseihez és ebből a tapasztalatból tanulva, a test-elme egyensúlyának javítása és az emberi potenciálban rejlő teljes potenciál fejlesztése felé mozdulhassanak el.

 

Indikációk és ellenjavallatok

A módszer jól alkalmazható izom-, és ízületi merevség és fájdalom, mozgásszervi kihívások, stressz, álmatlanság, emésztési problémák, szorongás, fóbiák, pánikrohamok, fáradtsági tünetek, depressziós állapotok és poszttraumás stressz, krónikus fáradtság, fejfájás, migrén, hányinger, krónikus fájdalomkezelési megoldások, műtét vagy sérülés utáni gyógyulás, szülést követő trauma esetén. Illetve szülést megelőzően a várandós anyai test új egyensúlyainak elősegítése céljából.

Kontraindikáció nem ismert.

 

A módszer menete

A DBM faszciaterápiás eljárásban manuális kezelés, mozgásterápia, önmegfigyelés és ha kívánatos, akkor terápiás beszélgetés szerepel. Ha a panasz szimplán fizikai jellegű, a célzott manuális kezelés és ehhez kapcsolódó mozgásterápia elegendő. Komplexebb problémák esetén, melyek például stresszel kapcsolatosak, vagy nem specifikusak, új tünetegyüttesek, vagy éppen inkább pszichikai jellegűek (mint a kiégés például), a fizikai megközelítés mellett pszichikai támogatás is társul a kezelések menetébe.

A páciensben a kezelő instrukciói segítségével tudatosulnak belső testi folyamatok: megtapasztalhat és felfeldezhet új mozgásmintázatokat, tágabbá válhat a mozgástartománya, észrevehet változásokat a feszültségben és más hasznos fiziológiai reakcióban. Ezeknek a jelenségeknek a tudatosulása a pácienst szalutogenikus állapotba hozhatja, mely megközelítés a test jól-funkcionálására és egészségére fókuszál és a természetes megküzdési  és öngyógyító stratégiákat erősíti. Ennek mentén  mind fizikai, mind mentális téren új szintekről közelíthetőek meg a problémák. A megfelelő pedagógiai kíséret emiatt alapvetően fontos a kezelő részéről.

A cél az, hogy a páciens a saját kezébe vegye az állapotának alakulását a reakcióinak, mozdulatainak és viselkedésének önmegfigyelésén keresztül, hogy hatékonyan tudjon változni. A faszciaterapeuta terápiás, útmutató és pedagógiai szerepben van egy ilyen folyamat során.

A kezelés fürdőruhában/fehérneműben, illetve laza ruházatban egy masszázságyon fekve, illetve mozgásokkal történik. A terapeuta kis/enyhe nyomást és nagyon pontos, lassú mozgású lágyszöveti manipulációt alkalmaz, mellyel lazul a faszcia és visszaáll a jó áramlás és természetes ritmus. Egy kezelés legalább 30 percig tart, de a legtöbb terapeuta 45 perc-1 óráig dolgozik egy pácienssel. A foglalkozások számát természetesen a beteg panaszának súlyossága, valamint a panasz időtartama határozza meg.

Magyarországon jelenleg nem ismert még ilyen képzettségű terapeuta.

 

Tájékoztató honlapok, szakirodalom

 

Az összefoglalót készítette

Tutsek Annamária

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.