"A morális distressz hatása a kiégésre" - előadás

 

Az előadás absztraktja:

Az előadásom tárgyát képező morális distressz (moral distress, MD) kifejezés azon helyzeteket írja le, amikor egy egészségügyi dolgozó bár tudja, hogyan kellene cselekedjen egy etikai problémát generáló helyzetben, ugyanakkor valamilyen külső, vagy belső okból kifolyólag mégsem képes a helyesnek vélt alternatíva megvalósítására.
Prezentációmmal szeretném felhívni a figyelmet erre az ápolás-és orvosetikailag is kiemelten fontos jelenségre, amelyet bár sokáig az érzelmi stressz (emotional stress, ED) részeként definiáltak, mára azonban tudjuk, hogy a MD természetből fakadóan külön kategóriába sorolandó. Míg az érzelmi distressz általánosabb, kevésbé szakmaspecifikus, azt professziósemlegesen a stresszes munkakörülmények generálják és nem szükségszerű velejárója hogy az ezt előidéző forrásnak erkölcsi minőségük is legyen, úgy a morális distressz esetében az egészségügyi dolgozó krízisét pontosan egy etikai tényező generálja.
A morális distressz háttérokainak feltárása, az erről szóló diszkusszió élénkítése szakpolitikai feladat, emellett pedig össztársadalmi érdek, tekintettel arra, hogy a MD és a kiégés (burnout) közötti korreláció kimutatható, így vizsgálatunk tárgya a pályaelhagyás egyik facilitátorának is tekinthető.

 

Előadó: Dr. Tari Gergely egyetemi adjunktus, bioetikus // Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, Magatartástudományi Intézet // Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2012 óta dolgozom a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karán. 2015 és 2020 között egyetemi tanársegédként, majd 2020 februárja óta egyetemi adjunktusként oktatok angol és magyar nyelven az orvosi humaniórákhoz kapcsolódó tantárgyakat a Magatartástudományi Intézet alkalmazásában a leendő orvosoknak, fogorvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak.
Doktori disszertációmat a medikalizáció témájában írtam, melyben nagy hangsúlyt fektettem a hazai szülészeti ellátásban tapasztalható rutinbeavatkozások etikai és jogi kritikájára. Kiemelt figyelmet fordítottam a „nem orvosi okokból” kialakult negatív szülésélményekre, minek során az édesanyák nem klasszikus értelemben vett orvosszakmai mulasztás/tévedés, hanem etikai és betegjogi hibák miatt traumatizálódnak.
Az utóbbi időben szakmai érdeklődésem fókuszában a morális distressz (MD) jelensége áll.
Kollégáimmal jelenleg egy a morális distressz mérésére létrehozott skála magyar nyelvű adaptálásán, validálásán dolgozunk.

 

Vissza

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.